Minden, amit az elektromos autó töltéséről tudni érdemes

Minden, amit az elektromos autó töltéséről tudni érdemes

 

Az elektromos autó töltése pár évtizede szinte nem is létező fogalom volt hazánkban, az első nyilvános töltőpontok is mindösszesen pár éve jelentek meg.

Napjainkban egyre több zöld rendszámos gépkocsival találkozni az utakon, lassan pedig elvárás lesz a nagyobb munkahelyekkel, vagy akár bevásárlóközpontokkal szemben, hogy a villanyautók számára töltési lehetőséget biztosítsanak. Ugyanakkor egy otthoni autó töltő sem számít újdonságnak, egyre többen építik ki saját házi töltőállomásukat garázsukban, udvarukban. Nézzük is meg, mi az, amit tudni érdemes az elektromos autó töltése kapcsán.

Milyen lehetőségek vannak az elektromos autó töltésére?

Az első töltőpontok a közterületeken jelentek meg pár éve, azóta pedig szinte gombamód szaporodtak. Az elektromos autó környezetbarát megoldás olyan szempontból, hogy használata nem terheli a környezetet, így tökéletesen beleillik a fenntarthatóságot és környezetvédelmet prioritásként kezelő szemlelétmódba. Magyarországon egyfelől azönkormányzatokat is megilleti az állami támogatás a töltőpontok kiépítésével kapcsolatban, illetve magánszemélyek is igényelhetnek ilyen jellegű segítséget a villanyautók vásárlása esetén.

Az elektromos autó töltése kapcsán alapvetően három típusú lehetőségről beszélhetünk, attól függően, hogy a töltőpont milyen teljesítménnyel rendelkezik, milyen gyorsan képes a gépjármű akkumulátorainak feltöltésére.

elektromos auto tolto kiepitese

A villámtöltőkkel szinte pillanatok alatt lehetséges az elektromos autó töltése

 

Villámtöltőkkel elsősorban forgalmas csomópontokon, például autópályák környékén lévő benzinkutakon, pihenőhelyeken találkozhatunk, ezeknek a hivatalos elnevezése a Mode 4. Ott alkalmazzák ezt a megoldást, ahol jellemzően sok ember fordul meg, nagyobb távolságot tesznek meg és gyorsan szükséges elérni a magas töltöttségi szintet.

A villámtöltők nagyfeszültségű egyenárammal működnek, 150-400 A áramerősség és akár 1000 V feszültség mellett akár 45 perc alatt is képesek egy villanyautó akkumulátorait 80 százalékos szintre tölteni. A 80 százalék egyfajta vízválasztónak tekinhető abból a szempontból, hogy ezután nagyjából ugyanannyi időt venne igénybe a teljes töltöttség elérése, mint a nulláról 80 százalékra történő töltés. Egy ilyen úgynevezett DC villámtöltő ára azonban nagyon magas, általában 4 millió forintnál kezdődnek, a határ pedig nyolc számjegyű összeg környékén van, ezért háztartásokban aligha találkozhatunk ezzel a megoldással.

Még léteznek ingyenes közterületi töltőpontok

Bár számuk egyre fogy, jelenleg is találhatunk még közterületeken, áruházak parkolóiban olyan helyeket, ahol az elektromos autó töltése ingyen is lehetséges. Az ilyen pontokon az úgynevezett Mode 3 töltésről beszélünk, amelyek ugyan nem érik el a villámtöltők teljesítményét és áramerősségét, azonban pár óra alatt ezekkel is megfelelő szintre tölthetjük gépkocsinkat. Az úgynevezett gyorstöltők lehetnek egy fázisúak (230V), illetve 3 fázisúak (3x230V) is.

Milyen lehet az otthoni elektromos autó töltő?

Ha az otthoni elektromos autó töltők kapcsán alapvetően két lehetőség létezik. Megoldhatjuk a közvetlenül a háztartási elektromos hálózatra csatlakozva, a hagyományoshoz hasonló, konnektorba dugható töltő segítségével és építhetünk ki otthoni töltőpontot is.

Ha az utóbbi mellett döntünk, akkor mindenképpen szükségünk lesz egy hozzáértő villanyszerelőre, adott esetben az ELMŰ engedélyeire is, de erre nemsokára részletesen kitérünk. Az otthoni töltőpont is Mode 3 típus, azonban elképzelhető, hogy a nyilvános töltőpontoknál valamennyivel lassabb lesz a töltés, de mindenképpen gyorsabb és biztonságosabb, mintha a konnektorba csatlakoztatható gyári töltővel oldanánk meg a töltést.

otthoni auto tolto

Mode 2 töltésről akkor beszélünk, amikor a minden elektromos autóhoz a gyárótól kapott töltőkábelt használjuk. Ezzel a módszerrel a töltés lényegesebb lassabb, akár 12 órára is szükség lehet ahhoz, hogy az akkumulátort teljes töltöttségi szintre hozzuk. Ezeket egy villásdugó segítségével tudjuk a konnektorba dugni, azonban minden esetben fontos, hogy csak olyan konnektort használjunk, amely védőföldeléssel rendelkezik és soha ne csatlakoztassuk azt elosztón vagy hosszabbítón keresztül a hálózathoz!

Létezik még a Mode 1 töltés is, ez értelemszerűen a legkezdetlegesebb, legegyszerűbb és legkevésbé biztonságos módja a töltésnek, nem kommunikálnak az autóval, ezért ez inkább csak egy elméleti lehetőségnek tekinthető. Nem nagyon használja senki ezt a típus, főleg, hogy a gyári töltőkábel minden autóhoz jár.

Hogyan lehetséges az elektromos autó töltő kiépítése?

Ha elektromos autó töltő kiépítésén gondolkodunk, azzal mindenképpen számolni kell, hogy egy újabb nagyfogyasztó csatlakozik majd a hálózathoz, amely lényegesen nagyobb terhelést jelent, mint amikor egy okostelefont vagy egy tabletet „teszünk fel tölteni”. Ezért az otthoni autó töltő kiépítése során mind a tervezésbe, mind kivitelezésbe szükségesvillanyszerelő szakember bevonása.

Mire kell figyelni az otthoni autó töltő kiépítése során?

Minden háztartás elektromos hálózata egy adott teljesítményre képes, amely jó esetben képes kiszolgálni az arra csatlakoztatott berendezéseket, a hűtőt, a mosógépen vagy éppen a fűtést. Adott tehát egy teljesítmény, ami megfelel a pillanatnyi igénybevételnek, azonban ahhoz, hogy egy elektromos autót akár egész éjszakára is csatlakoztassunk, lehet, hogy kevés lesz.

Ilyen esetben pedig bővíteni szükséges a hálózatot. Ezt a folyamatot nevezik teljesítménybővítésnek vagy amperbővítésnek is. Rövid lényege, hogy minden hálózatnak van egy maximális áramfelvétele. Ha összeadjuk az arra csatlakoztatott fogyasztók teljesítményét, akkor tudhatjuk, hogy milyen áramfelvételi igényre lesz szükségünk. Az otthoni töltőpont kiépítését követően az elektromos autó felboríthatja ezt az egyenletet és a hálózati teljesítmény már nem lesz elegendő a fogyasztók kiszolgálásának.

A villanyszerelőnek fel kell mérnie ezeket a paramétereket és indokolt esetben kérvényezni kell az ELMŰ-nél az elektromos hálózat bővítését. Ez egy szigorúan szabályozott, kissé még bürokratikus folyamat is, nem csak a munkát kell elvégezni, de be kell nyújtani bizonyos terveket, nyilatkozatokat és egyéb műszaki dokumentumokat. Ilyen feladatot ráadásul nem is akármilyen, hanem csak az ELMŰ által nyilvántartásba vett, úgynevezett ajánlott – regisztrált villanyszerelő végezhet el.

elektromos auto tolto otthonra

Ha egy otthoni töltőpont kerül kiépítésre, akkor az, a közterületiekhez hasonlóan már Mode 3 típusú lesz – egy sokkal biztonságosabb, gyorsabb és hatékonyabb megoldás. Lehet, hogy teljesítménye valamennyire elmarad a közterületi típusoktól: mind a kettő Mode 3, azonban míg az utóbbiak általában 11 – 22 kW, addig az otthoni töltőpont már 3,7 kW teljesítménnyel is működhet.

Megéri egy elektromos autó töltő otthonra?

Ha rendelkezünk ilyen járművel, akkor a válasz az, hogy hosszútávon mindenképpen megéri. Nem csak saját töltőpontunk lesz, amit egyedül használhatunk, szinte bármikor, de a benzinköltségekkel összehasonlítva az évek alatt rengeteget spórolhatunk.

Számolni kell azzal, hogy a villanyszerelőnek is van munkadíja, a hálózat bővítésének is vannak fix költségei, valamint anyagköltségek is felmerülnek természetesen, de ha egy hosszú távú befektetésként gondolunk rá, akkor az elektromos autó töltése otthon környezet- és pénztárcabarát megoldást jelenthet.

A jelenlegi benzinárak és azok folyamatos emelkedése mellett nehéz egy időtálló kalkulációt készíteni, de a jelenlegi helyzetet tekintve azt mondhatjuk, hogy 500 forintért tudunk körülbelül 100 kilométernyi távolságot megtenni, figyelemmel a villamosenergia hazánkban kifejezetten kedvező lakossági árára. Amíg a benzinárak folyamatosan emelkednek és várhatóan emelkedni is fognak, addig az elektromos árammal kapcsolatban egyre népszerűbb a környezetkímélő megoldások alkalmazása, mint például egy napelemes rendszer kiépítése. Ebben az esetben pedig gyakorlatilag teljesen ingyen autózhatunk úgy, hogy se a pénztárcánkat, sem pedig környezetünket nem terheljük meg.

 

Tartalomjegyzék