Ahhoz, hogy az otthonunkban mindig tökéletesen jól érezzük magunkat, elegendő fényre van szükségünk, ehhez pedig a lámpák mellett, megfelelő számú villanykapcsoló bekötése...
Kapcsoló bekötése
Egy kapcsoló bekötése járhat kisebb bonyodalmakkal annak ellenére, hogy milyen egyszerűen működő szerkezetről van szó.
Ugyanakkor nem tekinthető a villanyszerelő szakma legnagyobb kihívásának sem, de ha nem ismerjük a villanyszerelés alapjait, akkor érdemes szakemberre bíznunk.
A különböző típusú villanykapcsolóknak köszönhetően egy fényforrás több helyről is kapcsolható lehet, így a kapcsoló bekötése során kedvünk szerint alakíthatjuk ki világítási rendszerünk vezérlését.
A villanykapcsolók legalapvetőbb típusa, az egypólusú kapcsoló bekötése egyben a legegyszerűbb is. Ezzel a típussal egy vagy több lámpát lehet ki és bekapcsolni. Ha egy lámpát több helytől szeretnénk „irányítani”, akkor pedig váltókapcsolón kell átvezetni az áramellátást.
A keresztkapcsoló alkalmazásával pedig az is megoldható, hogy egy fényforrás akár három vagy több helyről legyen kapcsolható. Az ilyen típusú kapcsoló bekötése annak bonyolultsága miatt már minden esetben szakember feladata.
Konnektor bekötése – házilag is megoldható a feladat?
Igen, a konnektor bekötése házilag is megoldható épületgépészeti feladat, viszont nem ajánljuk senkinek, aki cseppet sem konyít a témához. Ne felejtsük el...
Néhány tény a túlfeszültségvédő elosztóval kapcsolatban
Az otthonunkban egyre több az elektromos berendezés, amelyek kényelmesebbé teszik a mindennapjainkat. Ezek jelentős anyagi értéket képviselnek, viszont könnyen a túlfeszültség...
Házilag is megoldható a konnektor bekötése
Sokan megpróbálkoznak ezzel a feladattal, ám nem mindenkinek sikerül. Minden esetre nem árt tisztában lenni azzal, hogy egy konnektor bekötése meglehet, hogy egyszerűnek tűnik,...
Nem nagy kunszt a villanykapcsoló szerelés
Nem kell és nem is lehet minden problémához egyből villanyszerelőt hívni. Bizonyos dolgokat mi magunk is megoldhatunk és ehhez nincs másra szükségünk csupán egy csavarhúzóra....
Bizonyos esetben bonyolult lehet a csillár bekötése
Nem kizárt, hogy mi magunk is meg tudjuk oldani egy világítótest szakszerű bekötését ám, ha nem boldogulunk ezzel a feladattal, akkor jobban járunk, hogyha szakembert hívunk,...
Konnektor csere biztonságos módon
A villanyszerelők szakmája nem mondható veszélytelennek, mivel az elektromos áram elég veszélyes, hogyha nem elég óvatos az ember. Éppen ezért egy konnektor is veszélyeket...