A villanyszerelés alapok könnyen elsajátíthatóak

A villanyszerelés alapok könnyen elsajátíthatóak

 

Ez nem egy akármilyen szakterületnek számít. Vízvezetéket még csak-csak szerelhetünk házilag. A legrosszabb esetben is legfeljebb anyagi kár keletkezhet, ami sokkal jobb annál, mintha valamilyen személy sérülés történne.

villanyszerelés alapok azonban már más kategóriába tartoznak. Némi ismeretet mindenképp el kell sajátítania mindenkinek, hiszen annak, akinek nehézségeket okoz egy izzó csere az egy pislákoló gyertyafényénél lesz kénytelen olvasnia a kedvenc regényét.

Villanyszerelés kezdőknek szakember segítségével?

De mikor kell és mikor érdemes szerelőt hívni? Egy lógó konnektor, vagy egy izzócsere még nem indokolja a szakember segítségét. Azonban, ha ennél nagyobb a baj, akkor semmiképp sem szabad bolygatni a feszültség alatt lévő hálózatot. Sőt, még akkor sem, hogyha feszültségmentesítettük azt, mert visszakapcsolásnál könnyen keletkezhet rövidzárlat, ami már számtalan tüzeset okozója volt. Elég rossz helyre bekötni egy vezetéket és máris csattanhat az isteni szikra, amitől kigyúlhat a szőnyeg, a függöny vagy a közelben lévő más gyúlékony anyag. Továbbá, ha egy új hálózat kialakítása a cél, vagy ha a már meglévőt szeretnénk korszerűsíteni, akkor nem mindegy, hogy miként peregnek az amperek és a wattok meg a voltok. Nyilván senki sem szeretné, hogyha megrázó élményben lenne része, a villanyszerelési alapok hiánya miatt.

villanyszerelés kezdőknek

Villanyszerelési alapismeretek egyszerű feladatokhoz

A villanyszerelés alapok ismerete nem csupán azért számít hasznosnak, mert így nem kell mindig szerelőt hívni minden semmiség miatt, hanem azért is, hogy ne sodorjuk magunkat veszélybe, hogyha esetleg ki kell cserélni egy izzót az éjjeli lámpában, vagy a helyére kell illeszteni egy konnektort, amelyik kiesett a helyéről. Az izzócsere egyszerű, ezt tényleg a villanyszerelés alapok közé tartozik, hiszen akárki meg tudja csinálni. Viszont feltétlenül ki kell húzni a lámpát a konnektorból, különben könnyen áramütés érhet minket. Egy konnektorral vagy villanykapcsolóval már óvatosabban kell eljárni, mert meg kell győződnünk arról, hogy a rendszer feszültségmentesítve (áramtalanítva) lett-e. Ezt a megfelelő biztosíték lekapcsolásával érhetjük el a legkönnyebben.

Legyünk körültekintőek a villanyszerelési munkálatok során

 

Miután ez megtörtént, még egy próbalámpával, feszültségmérővel, vagy egy fázisceruzával ellenőrizzük le, hogy nem maradt-e kósza áram a vezetékekben. Ez különösen a régi rendszerek esetében lehet veszélyes. A villanyszerelés alapok könnyen elsajátíthatóak.

A lényeg, hogy mindig kezdjük az előkészületekkel, ezek pedig eltérőek egy már meglévő hálózat és egy új kialakítása esetén. A villanyszerelési munkálatok megkezdése előtt vegyük sorra, hogy miből készültek a falak, amiben pl. egy vezetéket szeretnénk elvezetni az új fali dugalj vagy kapcsoló bekötéséhez. Gipszkarton esetén elég könnyű dolgunk lesz. A ytong, tégla vagy beton már sokkal keményebb dió. Valószínűleg egy horonyvágóra és vésőgépre is szükség lesz.

Ha sikerült beszerezni, vagy legalább összeállítani egy listát a szükséges eszközökről, a villanyszerelő alapismeretek révén, akkor az üzemeltetni kívánt készülékek teljesítményére kell irányuljon a figyelmünk. Ha nem a megfelelő villanyszerelési anyagok kerülnek felhasználásra, akkor nem fog rendeltetésszerűen üzemelni a hálózat. A fűtő, hűtő klímaberendezések, mosógépek, elektromos sütők alapos terhelésnek teszik ki a hálózatot, ezért elengedhetetlen a szakszerű kialakítás. Ezért kell alaposan átgoldni, mielőtt saját kezűleg belevágunk az ilyen munkálatokba. A villanyszerelés alapokkal kapcsolatban nem árt tanácsot kérni egy hozzáértőtő személytől.

Ezen kívül számos oktatóvideó, illetve olvasmány található az interneten „villanyszerelés kezdőknek“ címszó alatt. Nem árt ezekből is szemezgetni, mert az a legjobb, hogyha az elméleti tudás egyensúlyban van a gyakorlat során szerzett tapasztalattal.

Villanyszerelési anyagok – Vezetékek

Mert erről már esett szó, viszont nem árt egy kicsit közelebbről megvizsgálni, hogy miből lehet válogatni ezen a téren. Hiszen nem véletlenül van annyiféle létezik, elvégre minden típusra már szabály érvényes.

villanyszrelési munkálatok

Talán a mai villanyszerelési alapismeretek birtokában teljesen természetesnek tűnhet, hogy a mai modern vezetékek egy belső érből és egy az azt körülölelő belső érből állnak. 40-50 évvel ezelőtt még nem volt ilyen fejlett a technológia és a vezetékek sem így voltak kialakítva. Vezetőnek réz helyett inkább alumíniumot használtak.

A villanyszerelés alapok elsajátítása során mindenképp fontos megismerkedni a legáltalánosabb vezetéktípussal, ami nem más, mint az MCU merev rézvezeték. Ezek általában a falban futnak egy, az ehhez készült védőcsőben. Főként kapcsolószekrényekben és világítótestekhez alkalmazzák. Az egyik nagy előnye, hogy széles hőmérséklettartományban lehet használni -40 és 70 C fok között.

A PVC köpenyű hajlékony kiskábelek főként háztartásokban, általános felhasználás céljából vannak jelen. Azt viszont érdemes kiemelni, hogy nem alkalmasak fűtőberendezések üzemeltetéséhez. Szabadban és ipari felhasználás tekintetében is más típusra van szükség, mert ez a kis áramigényű berendezések működtetésére szolgál.

Száraz és nedves belső terekben egyaránt megfelel a kettős szigetelésű kiskábelek tömör erű változata. Használható a szabadban, földben betonban, de a közvetett fektetése kerülendő. Ilyen esetben flexibilis csőre vagy kábelcsatornára van szükség.

Villanyszerelési ismeretek a világítással kapcsolatban

Nagyon sokat számít a beltér hangulata a világítás minőségétől. Nem mindegy, hogy melyik helyiségben milyen a világítási rendszer. Éppen ezért fontos figyelni az olyan kifejezésekre, mint a Watt, Kelvin és a Lumen. Ezek villanyszerelési ismeretek is a villanyszerelés alapok szerves részét képezi.

Watt a teljesítményt jelöli az új LED világítótestek esetében. A LED megjelenése előtt ezzel azonosították a fényerőt. Minél erősebb volt egy égő, annál jobban világított.

A LED bevezetésével megjelent a Lumen, mint új mértékenység, amely a fényáramot jelöli. Ez a fényforrás által kibocsátott fény „mennyiségét“ jelöli.

Kelvin pedig a színhőmérsékletet jelöli, ami három kategóriára bontható. E szerint meleg, természetes és hidegfehér színhőmérsékletű világító testek közül válogathatunk.

Villanyszerelő alapismeretek nagyvonalakban

Nincs szükség különösebb képzettségre, viszont a testi épségünket mindenképp szem előtt kell tartanunk. Soha ne fogjunk hozzá bonyolultabb dolgokhoz, például villanyóra cseréhez. Ennek még jogi következményei is lehetnek, hiszen csak az áramszolgáltató által kinevezett szakember végezheti el az ilyen jellegű munkálatokat. A villanyszerelés alapoknak nagy hasznát lehet venni, mert bármikor előfordulhat, hogy szükség lehet az ilyen jellegű ismeretekre. Ritkán fogunk találni szakembert az olyan dolgok miatt, amik a már fent említett villanyszerelés alapjainak számítanak.

Villanyszerelés alapok érthető nyelven mindenkinek!