A villanykapcsoló bekötése nem mindig gyerekjáték, hiába tűnik könnyű feladatnak!

A villanykapcsoló bekötése nem mindig gyerekjáték, hiába tűnik könnyű feladatnak!

 

Ahhoz, hogy az otthonunkban mindig tökéletesen jól érezzük magunkat, elegendő fényre van szükségünk, ehhez pedig a lámpák mellett, megfelelő számú villanykapcsoló bekötése is kell.

A választék azonban hatalmas, így nem mindig könnyű eldönteni, melyik az ideális.

Ma már talán el sem tudjuk képzelni, milyen lehetett villanyfény nélkül élni. Pedig, amióta az emberiség létezik, azóta próbáljuk felvenni az éjszakai sötétség ellen a harcot. Az elektromos áram és annak világításra való használata előtt, évezredeken át fáklyák és gyertyák fénye mellett végezték az esti teendőket az emberek. Ez persze nem volt túl hatékony megoldás, ráadásul nemcsak a szemet tette tönkre a pislákoló fény, de a tüdőt is kihívások elé állították a levegőbe kerülő égéstermékek.

Számos nagy fizikus tudásának összessége hozta létre az elektromos áramot, majd 1881-ben a Párizsi Világkiállításon mutatták be az első izzólámpát. Az új találmány világhódító útra indult és szinte azonnal az emberek kedvence lett, hiszen végre nyugodtan lehetetett sétálni este is a városok utcáin.

 

Aztán az elektromos árammal működő világítás belopakodott az otthonokba és mindent megváltoztatott, hiszen az éjszakát is nappali világossággal töltötte meg. Idővel egyre nagyobb igény jelentkezett arra, hogy a világítást egy mozdulattal fel-, illetve le lehessen kapcsolni, ez pedig egyenes utat biztosított a villanykapcsoló feltalálásának és kifejlesztésének.

A több mint 100 éves múlttal rendelkező villanykapcsoló bekötése éppen olyan fontos egy lakásban, mint az ablak, ha hiányzik, mivel sötétben kell bóklásznunk. Viszont éppen ez az apró kiegészítő az, ami mindig szem előtt van, így ha elengedi a rögzítését, igénytelenné teszi az ingatlan hangulatát. Jó esetben könnyű orvosolni, hiszen csak egy csavart kell meghúzni, de akkor, ha régi a kapcsoló, jobban járunk, ha kicseréljük az egész szerkezetet.

Ilyenkor azonban már érdemes elgondolkodni azon, hogy változtassunk-e valamit a világításon, adjunk-e új funkciót a villanykapcsolónak. Mivel több típusból választhatunk, nem okozhat problémát, hogy attól függően vásároljunk kapcsolót, hogy milyen funkcióhoz párosítanánk.

Milyen típusú villanykapcsoló bekötése ajánlott egy lakásba?

A jelenleg is leggyakrabban használt, fel- és lekapcsolható villanykapcsolók az 1940-es években alakultak ki, de ekkor még kör alakúak voltak. Jelenleg is ismert, szögletes formájukat csak a 1980-as években nyerték el. A villanykapcsolók esetében a gombhoz varrjuk a kabátot, magyarul először kitaláljuk az adott fényforrást honnan szeretnénk irányítani és utána beszerezzük, majd bekötjük a kapcsolókat. Például, a nappali esetében érdemes minden ajtó mellé rakni egy-egy villanykapcsolót, hogy bárhonnan fényárba tudjuk borítani a helyiséget. 

A villanykapcsolók többfélék. Létezik csillárkapcsoló, váltókapcsoló, egy- és kétpólusú kapcsoló, keresztkapcsoló, dupla kapcsoló és alternatív változat is. Persze nem azt mondjuk, hogy egy-egy lakáson belül mindegyik fajtából kell legalább egynek lennie, de érdemes kihasználni a lehetőségeket a későbbi kényelmünk érdekében. A csillárhoz való villanykapcsoló bekötése a bonyolultabb megoldások közé tartozik, mivel itt nem egyetlen dróttal kell összekötni a kezelőfelületet, hanem többel. Ezek közül egy sem maradhat ki, mivel akkor az izzók egy részét nem lehet felkapcsolni, így a villanykapcsoló is 2-3 elemből áll. A váltókapcsoló a folyosókon praktikus, segítségével ugyanazt a fényforrást két helyről egyformán lehet működtetni, de ha több kapcsolót is szeretnénk beemelni a sorba, akkor a keresztkapcsolók segítségével ez is megvalósítható.

Ezt a 7 fajta villanykapcsolót használjuk

Az egypólusú – 101-es számú – vagy egysarkú kapcsoló a legegyszerűbb típus, ezt használják a háztartásokban a leggyakrabban.

Főleg kisebb helyiségekben, fürdőszobában, kamrában alkalmazható praktikusan, vagy olyan esetben, amikor ki kell emelni valamit a fény segítségével. Több fényforráshoz is hozzárendelhető egyszerre. Az egypólusú villanykapcsoló a lámpához vezető fázis vezetőjét szakítja meg, illetve zárja egyetlen billentyűvel.

dupla kapcsolo bekotese

A kétpólusú – 102-es számú – vagy kétsarkú kapcsoló olyan helyiségekben használatos, amelyekben a nedvesség mindennapos, például a fürdőszobában, bár háztartási szinten nem kötelező a bekötése.

Ez a kapcsolófajta szintén képes egyszerre több fényforrást működtetni egyetlen billentyűvel és a fázisvezető mellett, a nulla vezetőjét is kapcsolja.

A hárompólusú – 103-as számú – vagyis háromsarkú villanykapcsoló egy billentyűvel rendelkezik és üzemi területen szokták használni, háromfázisú elektromos hálózatok világításánál.

A két áramkörös – 105-ös számú – más néven a csillárkapcsoló két egypólusú kapcsolót egyesít egyetlen dobozban.

A segítségével két áramkör egyszerre, egy helyről kapcsolható, ezzel helyet takarítunk meg. Mivel két kapcsolót tartalmaz, két különállóan működő billentyűje van és igen sokoldalúan használható fel.

A váltókapcsoló – 106-os számú – alternatív kapcsoló bekötése megkerülhetetlen, ha egy épület világításáról van szó.

Ezzel a fajtával egy-egy fényforrást több helyről lehet fel-, illetve lekapcsolni a folyosókon, előszobákon és minden olyan helyiségben, ahol két bejárat van egymástól távol. Ahhoz, hogy alternatív kapcsolást hozzunk létre, két váltókapcsolóra van szükség, amelyeknek egy-egy billentyűje van. Nemcsak vízszintes helyzetben működtethető ez a kapcsoló, de függőleges kötésben is, ha például egy padlásfeljáró alsó és felső végén is szeretnénk kapcsolni a világítást.

A dupla váltókapcsoló – 106+6 számú – más néven a kettős alternatív kapcsoló két váltókapcsolót egyesít egyetlen dobozban, ezek egymástól függetlenül működnek, így két áramkör is kapcsolható hozzájuk.

Működési elvét tekintve ugyanolyan, mint egy váltókapcsoló, de a segítségével gyorsabban telepíthetőek a világítás kapcsolói.

A keresztkapcsoló – 107-es számú – igazi joker a villanykapcsolók között, hiszen az alkalmazásával több mint két helyről kapcsolható egyetlen helyiség világítása.

A keresztkapcsolót vagy keresztkapcsolókat két alternatív villanykapcsoló közé kell beiktatni, így akár 5-6 kapcsolóállást is ki tudunk alakítani.

Jelzőfény segít megtalálni a villanykapcsolót a sötétben

Van, hogy sötétben ér haza az ember, netán felébred a legmélyebb álmából, mert megszomjazott és a konyha felé venné az irányt. Ilyenkor nem jó vaktában botorkálni, még akkor sem, ha „nagyjából” tudjuk, merre van a villanykapcsoló. Szerencsére a jelzőfényes villanykapcsolók éppen erre a problémára nyújtanak megoldást. Ezek a szerkezetek a beépített, energiatakarékos LED világításon kívül, semmiben sem különböznek a fény nélküli kapcsolóktól. Szállodákban is előszeretettel alkalmazzák, sőt, gyerekszobába kifejezetten ajánlott, hiszen a pici fény hatására kevésbé nyomasztó a sötétség a csöppségeknek. A jelzőfényes megoldás minden kapcsolótípusnál megtalálható.

Mennyibe kerül a villanykapcsoló bekötése?

Ha a villanyszerelőnek nincs más dolga, mint egyszerűen levenni a régi kapcsolót és a vezetékekre rákötni az újat, 700-1000 Forint közötti összegbe kerül egy-egy villanykapcsoló bekötése, de ebben nincs benne sem a kapcsolók ára, sem pedig a kiszállási díj. Ha vésni kell a falat vagy kicserélni a vezetékeket, esetleg át kell helyezni a vezeték vagy a kapcsolók helyét, az természetesen komolyabb költséggel jár.

villnykapcsolo bekotese hazilag

Veszélyes lehet a villanykapcsoló bekötése házilag?

Nos, ha előtte lekapcsoljuk az elektromos áramot, akkor nem, de erre mindenképpen fontos figyelni.

Az egyszerű villanykapcsolók bekötése nem számít komplikált feladatnak, de például a csillárkapcsolót nem ajánljuk az először próbálkozóknak, ahogy az alternatív kapcsolót sem.

Ezzel ugyanis két irányból kapcsoljuk fel és le ugyanazt a világítótestet, így ennek bekötése már komolyabb szaktudást igényel.  

A villanykapcsoló szereléséhez speciális eszközökre van szükségünk, amelyek szigeteltek.

Az általános, házkörüli munkákhoz való csavarhúzó, kombinált fogó nem megfelelő munkaeszköz, ugyanis nem szigetelt a száruk, így balesetveszélyes a használatuk. Mégis, ha valamiért nem vagyunk biztosak a dolgunkban vagy azt tapasztaljuk, hogy a falból kilógó drót nincs teljesen jó állapotban, akkor inkább hívjunk villanyszerelőt, mert lehet, hogy a vezetéket is ki kell cserélni az új villanykapcsoló bekötése előtt!

Mennyibe kerül egy jó minőségű villanykapcsoló?

Mint minden másban, a villanykapcsolók árában is hatalmas szórás van. Léteznek olcsó modellek, de akár több mint 10 000 Forintot is kifizethetünk egy különlegesebb, színesebb, a lakásba jobban illő darabért. Azonban, ha nincsenek igazán különleges igényeink és megelégszünk a fehér villanykapcsolókkal, érdemes a 2000-3000 forintos termékkategóriában gondolkodni. Ezek minőségüket tekintve tökéletesen megfelelnek egy háztartásnak. Egy dologra ajánlott csupán figyelni, hogy az egész lakásban ugyanabból a családból legyenek a villanykapcsolók, mivel így nyújtanak egységes látványt minden helyiségben. 

A nagyon olcsó villanykapcsolók esetenként kotyognak, rosszul illeszkednek, fel- és lekapcsolásként zavaró, csattanó hangot adhatnak ki.

Vékony, rossz minőségű anyagból készülnek, ami nemcsak könnyen törik, de a kapcsolók könnyebben elszíneződhetnek, ha UV sugárzás éri a felületüket. Ráadásul az alkatrészeket sem tárolják elég biztonságosan a kapcsoló csomagolásában, így könnyedén eltűnhet néhány apróság, amire viszont komoly szükség van a villanykapcsoló bekötése során. Az sem ritka, hogy az elektromos kötés kilazul és emiatt nem lesz biztonságos a működése. Ha mindezeket tapasztaljuk, szinte biztosra vehetjük, hogy rossz minőségű villanykapcsolót vásároltunk. Az ilyen villanykapcsolók bekötése azért hiba, mert hamarosan kénytelenek leszünk kicseréltetni mindet. Ha elrontottuk a vásárlást, inkább vegyünk egy szett megfelelő minőségű villanykapcsolót és azokat köttessük be.

Nem csupán műanyagból készülnek a villanykapcsolók

Manapság lehet kapni villanykapcsolót szilikátból, de üvegből, kristályüvegből, bőrből, fából, fémből és kőből is készülhet a kerete.

Sőt, olyan villanykapcsolókat is lehet vásárolni, amelyeket nem kell megnyomni, hanem könnyed érintésre reagálnak! 

Ezek a fajták az igazi luxust képviselik és egy szempillantás alatt egyértelművé teszik, hogy a lakás tulajdonosa kifinomult ízléssel és stílussal rendelkezik. Azonban, ha valaki szeretné igazán egyedivé tenni a kinézetüket, az erre a célra készített villanykapcsoló dekorációs matricák segítségével könnyen megteheti. A matricák könnyen felhelyezhetőek és nyom nélkül eltávolíthatóak, ha szükséges.

A villanykapcsoló védőkeret is lehet dekorációs elem

Bár a fal és a tapéta védelmére találták ki, ha a villanykapcsolók köré védőkeretet helyezünk el, az már önmagában is remek látványt nyújt. Ha pedig megunjuk vagy a falat átfestjük, könnyedén kicserélhetjük másféle színre, így egészen új hatást kelt a régi villanykapcsoló.

Hogyan működnek a villanykapcsolók?

A kapcsolási funkció az, ami a villanykapcsoló igazán fontos tulajdonsága.

A villanykapcsoló bekötési rajz pedig kiemelt részlete az elektromos hálózat, ezen belül a világítás kialakításának.

Lehetőség szerint, fontos minél hamarabb megtervezni, hogy az egyes világítótesteket, fényforrásokat miként lehet be-, illetve kikapcsolni. Ez egy újépítésű ház esetében könnyebb feladat, míg a régebbi épületnél akár az egész, világítást támogató rendszert át kell alakítani. A kapcsolókat kétféleképpen lehet felszerelni, süllyesztve, illetve falon kívüli módon. A villanykapcsolók bekötésekor figyelembe kell venni, hogy IP védettségi besorolásuk illeszkedjen a beszerelés helyéhez. Fontos tudni, hogy a háztartásokba ajánlott kapcsolók névleges feszültsége 230V, névleges árama pedig 10 A, így ennél nagyobb terhelést nem kaphatnak.

Igazi különlegességek: a fényerőszabályozó, a zsinóros és az okos villanykapcsoló

Bár a legtöbb villanykapcsoló billentyűvel működik, a fényerőszabályozós modelleket tekeréssel kapcsoljuk ki és be. Ezeket kifejezetten olyan LED fényforrásokhoz használjuk, amelyek alkalmasak a fényerő változtatására. Érdekességük, hogy finom, zümmögő hangot adnak ki működés közben és kattanással jelzik, ha ki- vagy bekapcsolt állapotba kerülnek. Egyébként kifejezetten mókás, hogy manapság ezt a változatot különlegesnek tartjuk, mivel 1917-1940 között csak ilyen villanykapcsolók léteztek, ezeket váltották le a ma is ismert típusok. 

A másik kapcsolófajta, ami manapság furcsának tűnhet, a zsinóros kapcsoló, ami nálunk nem igazán ismert, de az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban elterjedt volt a használata a pincékben, padlásokon, fürdőszobákban. Ezen megoldás lényege az volt, hogy a villanykapcsoló minél távolabb legyen a kapcsoló foglalatától. Nagy-Britanniában 2001-ig ez a verzió volt kötelező a fürdőszobai világítás esetében. 

Az okos megoldások a villanykapcsolókat sem kerülhették el, így nem csoda, hogy sokan már ma is az okostelefonjuk segítségével kapcsolják le és fel a világítást az otthonukban. Az okos villanykapcsolók nemcsak a fényforrások működtetéséért felelősek, de szabályozzák a fényerőt, mérik a lakás hőmérsékletét és még számtalan funkciót ellátnak. Egy dolog azonban biztos, akármilyen fejlett lesz a technológia, a manuális villanykapcsolók bekötése még nagyon hosszú ideig nem fog kimenni a divatból.

Milyen magasságban legyen a villanykapcsoló bekötése?

Az örök kérdés, hiszen nem vagyunk egyforma magasak és ezért nem biztos, hogy a szabvány kézre esik. Általános ökölszabály, hogy a kapcsolókat a járószint felett 115, illetve 140 centiméteres magasságban helyezik el, de ez külön kérésre megváltoztatható. Akadálymentesítés esetén 85-110 centiméter közötti magasságot tartanak általában praktikusnak a szakemberek. Ezek a magasságok új építésű ház esetében könnyen alakíthatóak. Viszont, ha egy régebbi épületben helyezzük át a kapcsolókat, fel kell készülni arra, hogy komoly vésési és utána faljavítási munkálatokkal jár a dolog.

Honnan tudhatjuk, hogy hibásan történt a villanykapcsoló bekötése?

Gyakran csak akkor cseréltetünk ki egy-egy kapcsolót és köttetünk be újat helyette, ha az meghibásodik. Ennek azonban vannak előjelei, tehát nem kell megvárni, hogy a szó legszorosabb értelmében elfüstöljön a vezeték a falban. Ha a kapcsoló felkapcsolt állapotban felforrósodik, ha égett, megpörkölődött szigetelés szagot áraszt, ha sercegő hangot hallat, vagy a világítás vibrál, ezek mind annak a jelei, hogy a villanykapcsolóval baj van. A túlmelegedés lehet túlterhelés vagy csatlakozási hiba jele. Ezt a helyzetet mindenképpen orvosolni kell, mivel idővel akár vezetéktüzet is okozhat a falban, ami az egész lakás kiégéséért is felelős lehet. Ha az egész lakásban kicseréltetjük a villanykapcsolókat vagy új építésű otthonukba éppen beköttetjük, érdemes több kapcsolót venni, mint amennyi pontosan kell. Hiszen bármikor szükség lehet egy pót darabra és egyáltalán nem biztos, hogy néhány év múlva kapunk még ugyanolyat, mint amikor megvettük. A másfajta kinézetű villanykapcsoló viszont nem mutat jól a többi között.

Nem mindegy, melyik országban kötik be a villanykapcsolót

Itthon mindenkinek egyértelmű, hogy akkor lesz világosság egy helyiségben, ha a villanykapcsolót felfelé billentjük, lefelé kapcsolva pedig kialszik a fény. A világ többi részén azonban okozhatnak meglepetést ezek a kis szerkezetek.

Nagy-Britanniában például éppen fordítva kell használni a villanykapcsolót, tehát lefelé világosságot teremtünk, felfelé kioltjuk. Svédországban és Indiában is így működik a villanykapcsoló.

Japánban még ennél is furcsább a helyzet, ott oldalirányban vannak felszerelve a kapcsolók, ráadásul nem az általunk megszokott modelleket használják a szigetországban, hanem a kisebb méretű billenőkapcsolókat kedvelik. Többnyire a jobboldali állásban kapcsolják fel a villanyt, de sok helyen már mozgásérzékelőt használnak.

Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában a miénkhez hasonló módi dívik, a villanykapcsoló bekötése ugyanolyan állásban történik, mint Magyarországon.

A villanykapcsoló bekötése tehát szakértelmet kíván, hiszen komplex munka, amit laikusként nem szabad kipróbálnia senkinek!